Hogy általában milyen a nő és a magas sarkú viszonya?
- Van, aki abban jön a világra.
- Van, akinek egy élet is kevés, hogy jó kapcsolatba kerüljön vele.
- Van, aki fiatalon magas sarkakon járt, de egyszer csak észrevétlenül leszokik róla.
Szerintem én is magas sarkakon születtem és úgy tűnt számomra, soha nem jön el az az idő, amikor a laposra fog esni a választásom. Eljött. Mondjuk inkább pszichésen, fizikailag fájdalmasan, lelkileg nyomasztóan, de eljött és aztán maradt. Volt az életemben egy szakasz, amikor komoly belső vívódásaim voltak atekintetben, hogy menni, vagy maradni – egy kapcsolatban, ami (illetve amiben inkább aki) rossz irányba fejlődött. Korábban játszi könnyedséggel viseltem az egyébként extrán magas sarkú cipőimet, majd éreztem, hogy a bal lábamra már laposban is alig bírok ráállni, nem még magas sarkúban. Az edzéseimet is könnyített verzióban tudtam csak kivitelezni, s bár mindenki mondta, hogy menjek el orvoshoz, pontosan tudtam: amint lesz bátorságom kimondani, hogy vége, el fog múlni a lábfejemben a fájdalom. Nem lepődtem meg, amikor ez így is történt – igaz, azért kb. háromnegyed évet még szenvedtem döntésképtelenségem eredményeképpen, felszúró fájdalmak kíséretében, de legalább mindig emlékeztetve voltam: most van itt az ideje döntened! Mindenesetre e belső vívódós időszakban megszerettem a lapos cipőket, a sportosabb szetteket és szép számú gyűjteményem lett belőlük is. Ma már a legtöbb ruhámat fel tudom venni magas sarkúval és lapossal is, annak ellenére, hogy balerinám (ki nem állhatom – s egészségtelen is, tudtad?!) egyetlen egy sincs. Érdekes megfigyelésem, hogy ugyanaz a hangulat és szett mennyire képes megváltozni és egyúttal az én viselkedésemet és viszonyulásomat is megváltoztatni csak azáltal, hogy a hozzá választott cipő milyen.
Nem tudnék állást foglalni atekinteben, hogy ez a kicsit keleties hangulatú, szaténos-kimonós szett melyik cipővel jobb-e… mindkettővel más az üzenet. S hogy mire figyeltem, amíg párosítottam a darabokat? Fontos volt, hogy a kimonón található fekete hímzés valahogy visszaköszönjön, kicsit meg legyen erősítve: így találtam rá a Rosetti hatalmas, fekete csipkés fülbevalójára és karkötőjére, amihez remekül passzolt egy nagyon-nagyon régi gyűrű szettem, ami egyébként lila volt, én festettem át fekete körömlakkal. 🙂 Figyeltem arra is, hogy a nadrág-kimonó selymes szaténfényét egy kicsit visszavegyem a top durvább anyagával és a cipők, táskák erősebb és karakteresebb textúrájával.
Hja, és a legfontosabb. A kimonó színe nem áll nekem jól. Tél típusként a hűvös, jeges árnyalatok, a drámai, markáns színek állnak jól, nem az ilyen meleg, arany, sárgásan fénylő darabok, de: a kimonó hangulata, a szett, amit megálmodtam, magával ragadott, úgyhogy “téliesítenem” kellett, amennyire csak lehetett, ezért lett aztán minden fekete-fekete, amiben annyira otthon érzem magam.
(Black is my happy colour).
Fotó: Máth Szilvi
Kimonó, nadrág, top: DAARLA
Táska: Furla, F&F
Cipő: Calvin Klein, Zara
Ékszer: Rosetti
Napszemüveg: I am