Featured Posts

a
View Post
23 Júl

Olaszországi kalandozásaim

Többen kérdeztétek, hogy milyen volt a közel 2 hetes olaszországi kint tartózkodásom, úgyhogy összeszedtem a legemlékezetesebb pillanatait. 🙂

Az egész a szervezés non plus ultrája volt! Az volt a tervünk a barátnőmmel, hogy ha végigcsinálunk egy több hónapos edzésprogramot gyakorlatokkal, diétákkal együtt, akkor megkoronázandó, gyönyörű alakunkat megmutatjuk a Como-i tónak. Meg is vettük a repülőjegyeket, a szállást lefoglaltuk, mikor jött egy lehetőség, hogy a Como-i utunk előtti héten résztvehetek egy 3 napos Erasmus Brand Value Management képzésen Olaszországban, Vicenzában, s ha már ott vagyok, a kedvenc olasz szépségápolási márkám, a VAGHEGGI szívesen vendégül lát egy gyárlátogatásra, ebédre és egy kényeztető kezelésre. Az ITL (ők szervezték magyar részről a programokat) meg is vette a repülőjegyeket, de kértem, hogy egy kicsit hadd hosszabbíthassam meg az utam, nem jönnék haza a tréning és a gyárlátogatás végeztével, csak vasárnap, addig meg “elleszek” a környéken. Megfordult a fejemben, hogy kint maradok egészen a Como-i útig, de osztottam-szoroztam és úgy döntöttem, hogy hétfőtől vasárnapig elég lesz, itthon egy kis munkával teli szünet (igen, én az a típus vagyok, aki a munkával szünetel :D) után majd visszautazom a következő héten.

Ebben a gyönyörű olasz palotában, a CUOA Business Schoolban folyt a képzés, mely Olaszország egyik legfontosabb és legjobb menedzsment iskolája. Svédek, spanyolok, olaszok és mi, magyarok (a Roses&Laces bloggerével, Dorkával) vettünk részt a tréningen, melyen elsősorban a brandépítés volt fókuszban. Nagyon szerettem az interaktív foglalkozásokat, aminek a végén egy befektetői csoportot kellett meggyőzni angolul 2 percben, hogy fektessenek be a vállalkozásodba. Mindez csak játék volt, de annál tanulságosabb. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a magyar csapat (#…) volt a legerősebb, bár az is igaz, hogy Dorka és én is nap mint nap a brandépítés világában töltjük a napjainkat, legyen szó a blogunkról, vagy azokról a márkákról, amiken éppen dolgozunk. Egyébként amióta hazajöttem a képzésről, nem bírok magammal, pedig sok újdonságot nem hallottam ott, de valamit megmozgatott és felébresztett bennem az a pár nap.

A képzési napok végén, amikor időnk engedte, elutaztunk a környező városokba, így voltunk Veronaban és Padovaban is. Verona nagyon cuki, Padova olyan semmilyen – legalábbis azok alapján, amit én láttam belőle.

Mivel a képzés koordinátorunk, Ács Barbara egyúttal a VAGHEGGI magyarországi menedzsere is (mondom, hogy itt minden a szervezésen múlt), megszervezte nekünk, hogy ellátogathassunk a gyárba, megnézhessük, hogyan készülnek a krémek a szálas növények begyűjtésétől kezdve a csomagolásig. A VAGHEGGI (ejtsd: vágedzsi) egy olasz fitokozmetikai márka, ami azt jelenti, hogy természetes, növényi hatóanyagokat használnak a legmodernebb labortechnológiákkal továbbfejlesztve. Bár a cég 100% made in Italy, a hatóanyagokat onnan szerzik be, ahol a legjobb terem belőlük: levendulát Provenceból, fehér-agyagot Amazóniából, az iszapot például az Antarktiszról, természetesen fair trade kereskedelem mellett. Öröm volt hallani, hogy milyen magas fokú a védelem a gyárban, már ami elsősorban a termékek elkészültét övezi. Például évente 2x vesznek mintát a gyárban használt vízből és a gyár levegőjéből (azért 2x, mert eltérőek az értékek tavasszal-nyáron, és ősszel-télen), s azért használnak uv lámpát, mert az megöli a baktériumokat, míg a gyártás során használt nagy nyomáson a nem szükséges membránok kiesnek, így lesz a végeredmény egy fantasztikusan tiszta krém, lemosó, vagy szérum. Szerencsére itthon is egyre ismertebb és kedveltebb a márka, én eddig bárkivel beszéltem, csak szuperlatívuszokban nyilatkozott róla. Természetesen egy hatalmas ajándékcsomaggal indítottak utunkra, amiben a márka legjobb és legkedveltebb termékei kaptak helyet: a napozó termékcsaládjuk, a továbbfejlesztett 75.15, amiből sorbet lett és az új testápoló család, a Sikelia. Ha érdekelnek ezek az olasz krémek, látogassatok el a webshopjukba.

A VAGHEGGI gyárlátogatást követte egy nap városnézés Velencében. Nagyon meleg volt és rettenetesen sokan voltak, de a külföldi útjaimon kevés dolog tud kizökkenteni a tökély érzéséből, úgyhogy falta a szemem a mediterrán életérzés vizuális világát, én meg a rengeteg fagylaltot, pizzát és tésztát. Az első két nap még tartottam magam a diétámhoz, de a harmadik napon mindent elrontottam és a lehető legrosszabbul álltam a helyzethez: ha már elrontottam, rontsam el NAGYON. Ez utóbbi sikerült, 3 masszív kilóval érkeztem haza a nyaralás végén, amit így lassan egy hónap után is látok magamon. Már nincs rajtam, de az izmaim feladták végre elért állapotukat és a tespedés langyos dagonyájába süppedtek. Kezdhetek mindent elölről.

Screen Shot 2017-07-23 at 11.22.50

Na de kit érdekel, emlékezzünk a szép dolgokra! Velencéből már csak ketten mentünk tovább Caorleba, ahol már várt minket Dorka két barátnője és egy gyönyörű medencés apartman, csak csajoknak! 😀
Igazi brandtalálkozó volt ez az ad hoc szerveződött kis lánycsapat – rajtunk keresztül ott volt a Triump, a Sloggi, a Marks&Spencer és a Stíluskommunikáció is. Imádtam a közös reggeliket a lugas alatt, a rengeteg sajtot, sonkát, olívaolajat, a pihenést a tengerparton vagy a medencében, és esténként az ész nélküli zabálásokat. Bocs, ezt nem tudom finomabban írni, mert akkor nem mondanék igazat. 😀

Elvileg vasárnap fel kellett volna ülnünk Dorkával arra a gépre, ami hazavitt volna minket Budapestre, de hogy hogy nem, skippeltük a járatot és maradtunk még egy napot a csajokkal, majd hétfőn este érkeztünk haza velük.

Kedden-szerdán mostam, csomagoltam, dolgoztam, majd csütörtök 10.00 órakor már Milánóban landoltunk a barátnőmmel. A reptéri mosdóban, ahogy kiléptem az egyik legkisebb helyiségből, azon kaptam magam, hogy egy nő (???) a nyakamba ugrik és ölelget, hogy mennyire jó, hogy – idézem – “Összefutottunk a budiban.”. 😀
Miután engedett a szorításból, akkor derült ki, hogy az egyik csodaszép ex-kolléganőm-barátnőmmel egy géppel utaztunk, csak ő és a barátnője elöl, míg mi hátul szálltunk fel a gépre és így esélyesebb volt a női mosdóban összefutni, mint magán a gépen. Újabb szervezés csapta fel fejét, mivel ők nem tudtak lejönni Comoba, hát megbeszéltük, hogy akkor mi ugrunk fel egyik este Milánóba. Na de a lényeg, hogy Milánóból mi nem Comóba indultunk, hanem egy olasz barátomnak köszönhetően rögtön Svájcba igyekeztünk egy kis outlet shoppingra. Nem mondom meg, hogy mit vettünk és abból hányat, de magam sem értem, hogy a már eleve tele lévő kis kézipoggyász hogyan oldotta meg a helyzetünket visszafele menet. (Megjegyzem, a poggyász sehogy, az sokkal inkább, hogy 6 felső volt rajtam két kardigánnal és széldzseki (verőfényes 35 fokban), ami alá elrejtettem egy nagyon egyszerű hátizsákot, amibe belegyömöszöltem a kincseimet, és minden biztonsági ember előtt úgy közlekedtem, mint egy rák – hátráltam, hogy ne lássák, mitől vagyok a széldzseki alatt púpos, indokolatlanul. Terhes nem akartam lenni, mert még a végén nem engednek felszállni a gépre, úgyhogy a púpot választottam.)

Como az álomhelyem, akik ismernek, tudják, hogy évente egyszer minimum visszamegyek pár napra, de ha tehetem, többször is. Hajókázni szeretek ott a legjobban, ha tehetném, ellennék azzal, hogy jegyellenőr vagyok a fedélzeten egész nyáron. Az egyik estét tehát Milánóban töltöttük, míg a másnapot is, amikor csak mentünk-mentünk és mentünk. Milánót nem különösebben kedvelem, sosem voltam érte oda. A Scalajuk évekkel ezelőtt teljesen kiakasztott: egy másik barátnőmmel kerestük, hogy megnézzük, de a világért sem találtuk, pedig magyarázták olaszul, angolul, mégsem volt sehol. Következő évben derült ki, hogy előző évben 4x mentünk el mellette, és nem vettük észre, mivel a fejünkben valami olaszokhoz méltó aréna-nagyságú komplexumra számítottunk operaház címen. Ha minden jól megy, akkor augusztusban is visszamegyek pár napra, addig pedig éltetnek az emlékek és viselem az utolsó napon vásárolt 2 virágmintás szellős nadrágomat, ami azóta is hatalmas kedvenc. Utóbbiról itt írtam.

Marcella

 

 

SaveSave