Featured Posts

a
View Post
30 jún

Megnyílt a Max&Co. az Andrássy úton!

Csütörtök este többek között Epres Pannival, Osvárt Andreával, Borbély Alexandrával és Rúzsa Magdival ünnepeltük az Andrássy út egyik újabb gyöngyszemét, a Max&Co-t. 

Számomra már nem jelentett akkora újdonságot a kínálat, hiszen hétfőn, a LUCIA DIVATAKADÉMIA-n végetérő kurzusom utolsó, gyakorlati órája során végiglátogattuk a legfontosabb Andrássy úti üzleteket, hogy jobban megismerjük a történetüket és a kínálatukat, s ebbe természetesen a Max&Co. is beletartozott.

Szeretem, amikor tudjuk egy márkáról, termékről, hogy mi a múltja, a története, mert szerintem ez is hozzáad az öltözködés érzéséhez. Figyeld meg, hogy ha “amerikai életérzésű ruhát” viselsz, kicsit amerikai leszel, ha “finom franciát”, akkor máris sikkesebb, ha “kézzel készített magyart”, máris lokálpatriótább – és így van ez jól. Így lesz az öltözködés egyúttal utazás – fejben és testben egyaránt. Én, amióta hazajöttem a két hetes olaszországi nyaralásomból, még mindig olasz vagyok. Vettem kint többek között két nadrágot (igen, azt a virágosat, amire az üzletnyitóra is mentem), s bármennyire is unalmas lehet másoknak, nagyjából minden áldott nap azt a két nadrágot váltogatom – megjegyezem, általában nem találkozom ugyanazokkal az emberekkel, de ha igen, engem az sem zavar.

MAX MARA FASHION GROUP

Szóval 1951-ben alapították a MAX MARA divatházat. Szempont volt, hogy ez az egyszerű, kicsit élesen csengő márkanév bármilyen nyelven könnyen kiejthető legyen, amire fontos is volt figyelni, hiszen több mint 2300 üzletet számol a MAX MARA FASHION GROUP és 105 országban van jelen.

Azt mondtam már, hogy a márka olasz?
Lehet, hogy ezért is imádom… meg azért, mert pont azokat az értékeket közvetíti a megjelenésben, amit én is fontosnak tartok. Meg azért, mert nagy kedvencem, Olivia Palermo a Max&Co. márka nagykövete, s el is jutottunk a lényeghez, hiszen most nem a MAX MARA-ról akarok írni, hanem a Max&Co.-ról, ami a MAX MARA csoporthoz tartozik, ahogy a Sportmax, Weekend Max Mara, Marina Rinaldi (szintén az Andrássyn található most nyílt üzlete, és 46-os méret feletti hölgyeknek tervez), Marella (Olaszországban mindig eljátszom a gondolattal, hogy hogyan festene a név egy plusz C-betűvel), iBLUES, Pennyblack és a persona is. Emlékszünk még az utóbbira? 🙂

A Max&Co. az idei őszi kollekciójával egy bűbájos, varázslatos utazásra hív egy titkos kertbe, ahol luxus anyagokat, puha, finom volument és lágy sziluetteket tár elénk” – mondta a márka hazai kereskedelmi igazgatója, Kocsis Rozália a megnyitón.

Gondoltam az a legjobb, ha megmutatom nektek a 2017 SS lookbook pár karakteres darabját, amit a kedvencemmel kezdek, ezzel a magas sarkúval. Ez valami álom, nagyon örülnék, ha a gardróbomban tudhatnám! Úgy lennék vele, mint az új nadrágjaimmal: ezt viselném minden alkalomra! 🙂









„Ha tehetem kényelmes ruhákat, lapos cipőt és nadrágot hordok a hétköznapjaimon, persze azért elegánsan öltözködök, és minőségi darabokat viselek. A MAX&Co. ruháit régóta kedvelem, olasz a férjem, így hamar találkoztam a márkával, van is egy-két darabom tőlük. Ezt a türkizkék overált egyből kiszúrtam most az üzletben, még nincs otthon ilyen stílusú ruhám, így ez külön öröm számomra. Később kiderült, hogy az üzletvezető is egyből ezt tette nekem félre” – mesélte Osvárt Andi, aki férje oldalán érkezett az üzletnyitóra.

Epres Panni, az est háziasszonya inkább a klasszikus divat kedvelője. Szereti a letisztult, egyszerű színeket és ritkán visel mintás ruhákat. Ezzel szemben most egy gyönyörű pillangós zöld hosszú ruhában ejtett mindenkit ámulatba.

„Én inkább a klasszikus divat kedvelője vagyok, szeretem keverni egy kis sportossal, az elegáns ruháimat olykor agyoncsapom egy sportcipővel. A bordón és narancssárgán kívül szinte mindent felveszek, nyáron imádom a fehéret, a sötétkék egész évben velem van, de mintás ruhákat nem hordok. Ha kinyitod a gardróbomat csak sima vagy csíkos darabokat találsz benne. Ezzel szemben most egy mintás ruha van rajtam, ami különlegesség. Amikor megláttam, annyira egyértelmű volt a döntés, hogy ezt viselem ma, hogy csak most kezdek el azon gondolkodni, hogy miért is nem hordok mintásat. Lehet, hogy ezen a jövőben változtatnom kell” – mosolyog Panni.

Marcella