Featured Posts

a
View Post
27 okt

ÚJDONSÁG! Kenzo&Avon kollaborációt üdvözölhetünk!

2016 októberében debütált az AVON legújabb prémium illatpárja, amelyet nem más álmodott meg a vállalat számára, mint a világhírű tervező, Kenzo Takada. 

Pont ma lesz a H&M – Kenzo kollaboráció sajtóbemutatója, de úgy tűnik, a híres divattervező nem unatkozott mostanában. Kenzo Takada munkásságát az élénk színek, a vibráló minták, a pozitivitás és az egyedi formák jellemzik, ami nem is csoda, ha végignézünk a tervező életútját. Kenzo Takada Japánban született, azonban 29 évesen úgy döntött, hogy hajóra száll és Hong Kong, Vietnám, Szingapúr, Sri Lanka, Djibouti és Egyiptom érintésével végül Párizsban új életet kezd és megpróbál közelebb kerülni legnagyobb álmához, a divat világához. Ez a kalandos utazás volt az, ami hatással volt az egész munkásságra és kialakította azt az egyedi hitvallását, miszerint az egész világ és annak minden kultúrája gyönyörű. Eleinte bolhapiacon vásárolta az anyagokat, hiszen mást nem tudott megfizetni. Sok esetben ezért többféle anyagból varrt össze egy kelmét, amely módszer később szinte védjegyévé is vált. 1970-ben ő volt az első japán, aki divatüzletet nyitott Párizsban. A sikerre aztán nem is kellett sokat várni, hiszen már a megnyitó után nyilvánvalóvá vált, hogy a francia közönség imádta az ő egyedi szín és egzotikus elemekkel tarkított stílusát. Ezen felbuzdulva Takada egy újabb nagy utazásra indult, hogy felfedezze, a saját szavaival élve, „a kelmék univerzális nyelvét”.


„Az utam során, amely ide vezetett számos érdekes kultúrával találkoztam, sok tradicionális öltözetet láttam, rengeteg illatot és színt tapasztaltam és rengeteg embert ismertem meg az élet kikötőiben” – nyilatkozta Kenzo Takada a sikerekhez vezető kalandos utazásáról. Többek között ennek is köszönhető, hogy a tervező ennyi embert érint meg munkásságával világszerte. Kenzo Takada története ugyanis élő példája annak, hogy milyen az, amikor valaki eltökélten követi az álmait, tele van vállalkozási kedvvel, szárnyaló kreativitással és örömteli módon éli az életet. „Ebben a világban az utamnak egy gyönyörű célja van, ezért arra megyek, amerre az visz. Készen állok arra, hogy megéljek minden egyes új, gyönyörű napot – a színeit, az energiáit és az örömeit. Nem számít, hogy mi a végső desztináció, engem a csodálatos utazás az, ami igazán inspirál” – tette hozzá Kenzo Takada.

Kenzo Takada számtalan sikeres ruha- és parfümkollekciót tudhat magáénak, ezért különösen nagy megtiszteltetés volt az AVON számára, hogy 2016-ban egy közös illatpár megalkotásába foghatott a világhírű divattervezővel. „Már az együttműködés előtt is nagyon jól ismertem az AVON-t, mely különösen a nők számára biztosított egyedi lehetőségekről is ismert. Éppen ezért, öröm és egyedülálló lehetőség számomra olyan márkákkal dolgozni, mint az AVON, hiszen így a világ bármely részén elérhetem a hölgyeket és közvetíthetem feléjük a pozitív üzenetem” – mondta Takada.

Az illat alapját a pompás ibolya képzi, amely az alázatosság és a szerénység jelképe és egyben a Kenzo család ikonikus szimbóluma is, amely magában hordozza Takada örökségét. Ez a motívum kapott helyet az AVON Life for Her üvegcséjének tetején is és lett annak éke.

Az ibolya illata természetes, mégis karakteres, amely erejében fellelhető a boldogság, a visszaemlékezés és a visszatükröződés, így egyszerre magában foglalja a múltat és a jelent. Ez a parfüm sztár összetevője, amely hidat képez a női és az férfi illat között. Az ibolyán kívül még olyan illatok kaptak helyet a parfümben, mint a fehér tea, melynek szép, természetközeli friss vibrálása van, vagy az írisz, amely egyike a legdrágább parfüm összetevőknek. Ez a meleg, fás illat burkolja be a bőrt hosszantartó, pazar szépségével.

Marcella