Featured Posts

a
View Post
29 máj

Az én stílusom: merev vonalvezetés

Még adós vagyok egy outfit bejegyzéssel, de egyszerűen eddig nem volt időm megírni. Sajtótájékoztatót tartottam a gyönyörű Boscolo Budapest szállóban egy nemzetközi szépségápolási márkának és nem igazán tudtam eldönteni, hogy miben jelenjek meg. A ti segítségeteket kértem annak eldöntésében, hogy egy navy blue ruhát, vagy pedig egy szoknyás-felsős megoldást válasszak. A segítségetek, mint már oly sokszor, most sem maradt el, de közelebb nem igazán vitt a megoldáshoz, mert remek érveket hoztatok fel egyik-másik mellett – akár ti is írhatnátok a blogot. 🙂 Valójában még a sajtótájékoztató napján sem tudtam, hogy mit vegyek fel, ezért mindkét ruhát elvittem magammal a megfelelő kiegészítőkkel és úgy döntöttem, hogy a tér és a hangulat fogja eldönteni, melyiket válasszam. Végül erre esett a választásom – most pedig leírom, hogy miért.

Ez a gyönyörű, anyagának jellegzetessége miatt merev fehér szoknya már a Navona szalonban is szerelem volt, csak a felsőrész volt kérdés. Tetszett a szoknya elején a steppelt ráhajtás és szerettem volna az egyenességét, a merev geometriáját tovább vinni felül is – így biztos volt, hogy nem blúzocskát, vagy laza inget veszek fel hozzá, hanem valamit, ami szintén tartást biztosít. A szín is kérdéses volt, egy ideig a sötétkékben gondolkoztam, de ahhoz nem volt cipőm (van ám legalább 5 sötétkék magas sarkúm, de stílusában nem találtam tökéletesnek a szoknyához őket), így esett a választásom erre a Benetton acélszürke ingre, amihez volt pont olyan színű magas sarkú, elöl nyitott cipőm. Az összhatás túl konzervatív és biztonsági játékos volt, ezért választottam egy feltűnő, kicsit romantikusabb formavilágú statementet a nyakamba. Tudjuk, hogy ha van rajtunk egy hangsúlyos valami, akkor a többi már csak visszafogott lehet, így kaptak a füleim egy kicsi fülbevalót és ennyi. Egyébként van olyan pötty fülbevalóm, ami pont acélszürke, de reggel elengedte a ragasztó, így maradt a fekete. Az ing ujját feltűrtem, ezzel is kicsit oldva a konzervativizmusát, a hajam pedig végre nem kontyban volt. 🙂

A Maybelline újdonságaival sminkeltem magam, hiszen sok szép új dolgot hoztak ki mostanában. A Super Stay 24 alapozó picit vizes nekem, de abból a szempontból jó választás volt, hogy úgy érzem, lélegzik az arcom, nem maszkként simul rám.

A szempillaspiráljuk egy egyenes szilikon kefe, ahogy a képen is láthatjátok és apró sörtékből áll. A hivatalos leírás szerint ezek a kis sörték csészeszerűek, aminek köszönhetően hatékonyabban tudjuk felvinni a festéket a pillákra.

A Maybelline szájfények közül azóta kettőt már odaadtam két olvasómnak tesztelésre, a pinket viszont használom és nagyon szeretem! Nincs az a ragadós érzés, ami oly sok szájfénynél és pompás a színe!

Fotó: Holecz Endre
Szoknya: Navona
Ing: Benetton
Cipő: Zara (régi)
Smink: Maybelline tavaszi újdonságok


Marcella