Featured Posts

a
View Post
3 feb

Az én stílusom: téli pasztell tavaszt várva

Érzem, hogy közeledik a tavasz, mert már vannak napok, amikor sikerül elhagynom a fekete és antracit szürke darabokat, s ilyenkor valamiért mindig a pasztell színeket választom. Sosem tudatos, de aztán a végeredmény valahogy az, amit itt most bemutatok.

Csupa új holmit sikerült magamra venni, úgyhogy ezeket még talán megtaláljátok a megfelelő üzletekben. A szürke, könyökvédővel ellátott Reserved zakónak a megvásárlása tipikus eset nálam. Egy üzletmegnyitón vettem részt – történetesen én magam szerveztem és én is voltam a háziasszonya. A megrendelő azt mondta, hogy ne öltözzek fel úgy, ahogy terveztem, mert én leszek a legelegánsabb és nagyon ki fogok tűnni a többiek közül. Természetesen hallgattam rá és megfogadtam a tanácsát. Igen ám, de az előkészületek alatt, amíg összeállt a catering, az üzlet dekorációja, amíg próbálgattuk a szövegeinket, úgy éreztem, hogy most meg én lettem az, aki alulöltözött.  Egy ötperces szünetben beszaladtam a szemben lévő Reservedbe, felpróbáltam az első, utamba kerülő zakót, gyorsan megvettem, de benne hagytam az árcímkét, hogy a megnyitó után vissza tudjam vinni, mert annyira azért nem tetszett. Na most ennek az üzletmegnyitónak 3 hónapja – a zakó pedig az egyik kedvenc alapdarabommá vált azóta. 🙂

A blúzt az F&F-ben vettem – annak is kalandos volt az útja. Nagyon megtetszett, de nem volt a méretemben, csak XXL-ben, így megvettem, mert a szabása engedte, hogy ennyivel nagyobb legyen. Pár héttel később viszont találtam egy S-est, így visszavittem a hálóinget és megvettem a nekem való méretűt. Egészen sokféle színben lehetett kapni – például sötétkékben, az is nagyon szép. A kockás kendő (óriási) Zara, az hatalmas szerelem – mikor megvettem, nem is gondoltam, hogy ennyire fogom szeretni. Pihe-puha és az a jó benne, hogy minden évszakban megállja majd a helyét. Most télen is illik a szettjeimhez, de hűvös nyári estéken is remekül fog betakarni.

A sminkemről ritkán írok, mert nem szoktam elmenni sminkeltetni fotózás előtt, inkább magam “összedobok valamit”, általában nagyon-nagyon gyorsan – az alaposan és sokáig sminkelő az nem én vagyok. Minden MAC rajtam, kivéve a fekete szemceruzát, ami Isadora és örök must have lesz, valamint a rúzst, amit a The Body Shopnál (Color crush, 225) vettem. Régóta kerestem olyan, nem túl fényes rúzst, ami valahol a természetes ajakszínemhez közel áll – náluk végre megtaláltam.

A farmerem Levi’s, erősen koptatott, amolyan trendi darab. A legtöbb Levi’s nadrágom egyszínű, klasszikus, pont azt szeretem bennük, hogy időtállóak. Gyakorlatilag minden ügyfelemmel vetetek egy indigókék darabot szintén must have-nek és ők is imádják! Nagyon kedvelem a Sally Hansen lakkokat, jobban, mint az OPI-t – ez a kedvencem (546 Get Juiced), nagyon szép, korallos árnyalat.

Rettenetesen ki szokott száradni a kezem – láthatjátok, hogy nagyon vékony, hosszú ujjaim vannak (részben ezért is járattak a szüleim zongora órákra, hiszen könnyedén elérem a távoli billentyűket is), s a bőr is nagyon vékony rajtuk, úgyhogy fokozottan kell hidratálnom. A magyar YAMUNA márka levendulás kézkrémje is új szerzemény, nagyon kedvelem.

A Thomas Sabo Karma parfümjét már csak azért is kedvelem, mert ugye az idei év Pantone színe a rózsakvarc lesz, s ebben az üvegcsében is megbújik egy ilyen kövecske. Nem vagyok nagy charm-fan, az eredeti Pandora karkötőmön három charm is volt, de leszereltem őket, s csak egy van rajta. Jobban mondva most már kettő, mert tavaly az Art Platzon egy gyöngyfűző hölgytől vettem egy lila angyalkát kerek 500 forintért. 🙂

Fotó: Holecz Endre
Helyszín: Fogpatika
Farmer: Levi’s
Zakó: Reserved
Blúz: F&F
Kendő: Zara
Fülhallgató: Sony h.ear on
Karkötő: Pandora
Smink: Mac, Isadora, The Body Shop
Parfüm: Thomas Sabo Karma
Körömlakk: Sally Hansen


Marcella