Featured Posts

a
View Post
3 jan

Az alapruhatár alapdarabjai

Még tavaly felhívtak az M1-től, hogy szeretettel látnak a Hétköznapi kifutó című műsorba, és arról beszélhetek, amiről csak akarok. Sokat töprengtem, hogy mi legyen a témám, míg végül egy olyan területet választottam, amiről már mindenki hallott legalább kétszer, neki is futhatott már legalább háromszor, feldolgozták már előttem legalább százan, de mégis egy sötét lyuk, amiben minden elveszik. Igen, ez a sötét lyuk a gardróbunk. Az alap ruhatár felépítése pont olyan fontos feladat, mint kialakítani a lakásban az otthont. Nézd meg a kisfilmet, gondolatindítónak, majd jöhet az első “lecke”!

Ma is találni rengeteg cikket a témában, de a sajátomba megpróbálok egy komoly rendszert beleépíteni, aminek két alappillére van. Egyrészt abból indulunk ki, hogy nem szórjuk a pénzt, hanem nagyon is tudatosan építkezünk, másrészt rögtön megmutatom, hogy mit hogyan lehet kombinálni. Mivel az írás hosszúnak ígérkezik, ezért előre leszögezem, hogy folyamatosan lesz hozzá-hozzá toldva – így nekem is egyszerűbb, és fogyasztani is könnyebb lesz. A témát illetően szigorú leszek, ahogy szoktam, de a határokat szabd meg te magad! Igyekszem a klasszikusból kiindulni mindig, de ne feledjük: attól, mert valami vagány, nagyon mai, még lehet stílusos – a lényeg az apró részletekben és a részletek harmóniává való összeállásában rejlik.

Alapdarab 1 : fekete kosztüm (szoknyával/nadrággal)

Miért jó?

Mert 3 (!) legyet ütünk egy csapásra.

Első “légy”: van egy igazi szettünk, amiben az alsó és a felső ugyanabból az anyagból és színből készült. Ez a harmónia átgondoltságot, ápoltságot, igényesség iránti attitűdöt sugall, tehát egyszerűen jól indulunk vele mások szemében is. Lesz egy szettünk, ami minden hivatalos alkalomra tökéletes.

Második “légy”: lesz egy jó minőségű szoknyánk/nadrágunk, ami remek alapot biztosít, hiszen viselhetjük lazábban, elegánsan, hétköznapi módon, és megbolondítva. A feketéhez előszeretettel választunk fehér színt, pedig más színekkel is nagyon jól működik.

Harmadik “légy”: lesz egy szép zakónk, amit felvehetünk akár farmerrel is, vagy egy másik színű szoknyával/nadrággal, vagy akár ruhával is.

Ha szereted, és jól áll neked a szürke szín, akkor én azt javaslom, hogy válaszd azt a fekete helyett, vagy mellett. A szürke is semleges színnek számít, azaz minden másik szín remekül illik hozzá, és nem érzed majd azt a kontrasztosságot, mint a feketénél.  Lágyabban simul össze a többi színnel, a környezettel, és még akkor is melegebbnek tűnik az összhatás, ha hűvös szürkét választasz. Igen, szürke és szürke között is van különbség (ez a feketéről csak abban a kontextusban mondható el, amikor két feketét akarsz párosítani), fontos, hogy azt a szürkét találd meg, ami a te természetes színeidhez (hajad, bőröd, szemed színe) a leginkább passzol.

Alapdarab 2 : fehér ing

Miért jó?

Mert ez az a ruhadarab, ami minden görcsösség nélkül könnyedén tud elegáns és sportos is lenni.

Remélem, senki nem gondolja azt, hogy a fehér ing unalmas lenne. A fehér ing fekete alj összeállítás sem az, egyáltalán nem hat “ünneplősnek”, főleg akkor nem, ha feldobjuk egy-két karakteres kiegészítővel.

Amikor azt mondom, szükségünk van egy fehér ingre, akkor fehér ingre gondolok, és nem fehér blúzra, fehér ingblúzra, fehér ujjatlan, ing szabású topra, stb. A klasszikus ing hosszú ujjú, van gallérja, az is klasszikus. Nem bubigallér, nem matrózgallér, nem Chelsea gallér, nem álló gallér, hanem klasszikus, maximum legombolt, de inkább az sem.

Egy jó minőségű, klasszikus inget viselhetsz kosztümhöz, de farmerhez is – mindkettővel ugyanolyan jól kell mutatnia.

A jó ing pont jó rád – éppen ezért, ha megteheted, varrass szuper varrónővel olyan ingeket, amelyeket kifejezetten rád szabtak. Ha nincs erre lehetőséged, akkor figyelj a vásárlásnál arra, hogy

– az ujjak ne legyen túlságosan rövidek/hosszúak
– ne feszüljön a hátadon, amikor összefonod a karjaidat
– ha felfelé nyújtozkodsz, ne legyen kint a derekad
– a vállrész ne essen le
– ne feszüljön ott, ahol be van gombolva
– jó minőségű legyen
– ne legyenek rajta színes gombok
– ne legyen rajta díszítés, semmi, ami eltér a klasszikustól – most a tuti inget keressük, később majd ráérünk venni “kreatívabb” ingeket

Ezek itt gyönyörű darabok, de amikor a basic fehér inget vadásszuk, akkor ne csábuljunk el ezekre:

 A “nagy ő”-t onnan ismered fel, hogy imádod, hogy ropogós, hogy szinte mindig azt húznád ki a gardróbodból. Az összes eseményen jól érzed magad benne, nem látszik át, nem izzadsz bele, nem csúszkál rajtad, be tudod tűrni a nadrágba/szoknyába, hófehér színe van és minden vasárnap ágyba viszi a reggelit.


Marcella