Minden évben elhatározom, hogy nem kell belebolondulnom a karácsonyi őrületbe, de aztán valahol, valahogy, valami mindig megcsúszik, és be-bekukucskál a pánik az ablakon.

A karácsonyfát már december elsején fel szoktam díszíteni, hogy kellőképpen rá tudjunk hangolódni az ünnepre. Idén ez nem jött össze, mert a már évek óta megszokott csak arany díszeket idén látni sem akartam, és a díszcsere megnehezítette a dolgom. Ahogy már írtam, idén provence-i hangulatú fát és dekorációt álmodtam meg, de azért a kivitelezés nem volt zökkenőmentes. Először is, jóval kevesebb díszt szereztem be az év folyamán, mint amennyire szükségem lett volna. Feldíszítettem én a fát, de érezhetően nem volt az igazi – az lett a megoldás, hogy pár nap múlva leszedtem az egészet, újragondoltam a dolgot, gyűjtöttem még inspirációt, beszereztem pár új díszt és nekifutottam újra. Ha jövőre te is természetes színekben gondolkoznál, egy jó tanács számodra: ha teve (fa), ha szürke az alapszíned, nem árt, ha választasz hozzá egy világos színt pluszban (fehér, halvány bézs, ekrü), mert önmagában nem biztos, hogy elég pompásnak fogod találni a karácsonyfádat. Így járt szegény szomszéd lány is, aki miután meglátta a fámat, borzasztóan el volt keseredve, hogy ugyanaz volt a koncepciója, mint nekem (ő a piros-aranytól akart megválni), de valahogy szegényesre sikeredett a fa. Szenteste kisegítettem pár fehér boával, így megmentettük a fáját. 🙂
Még két jó tipp: a hungarocelből készített hópihék nagyon-nagyon látványosak, mondhatom azt is, hogy “elviszik” az egész dekort. A másik, igen praktikus, könnyen cserélhető dísz a szatén (vagy bármilyen más anyagú) masni. Látványos, tud lenni kicsi, vagy nagy, könnyen, olcsón lecserélhető egyik évről a másikra, és remek masni tutorialok vannak fenn a YouTube-on. 🙂

Szóval második díszítésre összejött az, amit megálmodtam, mindenki elismerően nyilatkozott az új hangulatú karácsonyfáról.  (Sajnos a fotók nem adják vissza, ha felugrik a fotósom valamelyik nap, akkor mindenképpen megmutatom nektek, mert meseszép lett!) Ilyenkor elkap a lendület, és le akartam cserélni az étkészletet is szürkére – szerencsére csak addig jutottam vele, hogy vettem szürke szalvétákat, de az étkészlet maradt az, ami szokott lenni – teszem hozzá, illett így is a hangulathoz. Vettem pici csipeszeket, és felcímkéztem a helyeket a szalvétára tűzve.

Idén is csatlakoztam a Legyél Te is Angyalka! civil kezdeményezéshez, amelynek az a lényege, hogy mélyszegénységben élő gyermekek kívánságait teljesítjük a saját kereteinkben belül. Minden “Angyalka” kap egy levelet egy kisgyerektől, és az a feladata, hogy megvegye a levélben szereplő kéréseket. Idén kicsit túlvállaltam magam, 11 gyermek kívánságát koordináltam – anyagilag én is csak egy gyermeket vállaltam be -, de gyűjtöttem magam köré még “Angyalokat”, és vállaltam, hogy ha megszponzorálják a kéréseket, akkor én megveszem a 10 gyermek ajándéklistáján szereplő holmikat és be is csomagolom őket. Szerencsére majdnem egy helyen megkaptam mindent, igaz, ott öt (!) órát töltöttem, mire kiválasztottam a legmegfelelőbb Barbie-kat, távirányítós autókat, Violettás hátizsákokat és kukásautókat. 🙂 Az ajándékok csomagolása még három órámat vette igénybe – fáradtságomat jelezte, hogy az utolsó ajándékdobozba sikerült a celluxot is becsomagolnom a celluxvágóval együtt. :))) Nagyon elfáradtam “Angyalkaként”, de 21-én vasárnap látni a boldog tekinteteket, mindenért kárpótolt. (Ilyenkor nem derül ki a gyerekek számára, hogy kik vásárolták az ajándékot, de az Angyalkák név alapján tudják, hogy kinek teljesítették a kívánságát, és a karácsonyi ünnepségen megleshetik a “gyerkőcük” örömét. 🙂 Külön öröm volt, hogy az Angyalkák között több SKN olvasót is találtam. 🙂

Vasárnap elengedhettem hát a gyerekeket, úgyhogy hétfőn még kiszaladtam Bécsbe, ugyanis nem kaptam itthon olyan over the knee csizmát, amilyet szerettem volna. Kb. a második üzletben megtaláltam azt, amit (részben) kerestem, ráadásul kaptam még pár karácsonyfadíszt is olyat, amilyenre vágytam. Bevallom őszintén, hogy az idei karácsonyi csomagolásban nem jeleskedtem annyira, mint tavaly. A Kedvesem ajándékainak persze idén is pazar volt a csomagolása, de a többi ajándékra már nem jutott annyi kreativitás és energia, mint amennyit szerettem volna.

A karácsonyi menü nálam sosem igazi karácsonyi menü, mindig az, amit éppen a legjobban tudok elkészíteni. Idén tárkonyos sertésragu leves volt, mustáros csirke (Na de milyen!)  rizzsel és a híres brit citromos St. Clement’s Pite. Se egy bejgli, se egy töltött káposzta, semmi. A karácsonyi vacsorát egy hajnal háromig tartó Kanaszta party követte, amiben a lányok nyertek – a fiúk egyszerűen kidőltek a fáradtságtól, ruhástul borultak az ágyba, és ha rajtuk múlik, inkább lelógatják a (cipős) lábukat az ágyról, csak ne kelljen megmozdulni. Másnap reggel már csak a bazalt készletem volt tiszta, amit egyébként is nagyon imádok, főleg, ha olaszos reggelit kell rajta tálalnom – ez most sem volt másként, a legjobb falatok a legjobb helyekről jöttek, hand made, mármint azon kívül, hogy voltak köztük kézműves termékek, kicsi kezünkkel pakoltuk be a bőröndbe és hoztuk őket haza Máltáról, Olaszországból, s innen-onnan.