Featured Posts

a
View Post
24 nov

Amikor a karácsonyi csomagolási mizéria elkezdődött

Tavaly kezdődött, és fogalmam sincs, hogy honnan és miért, de van egy sanda gyanúm, hogy a Pinterest a hibás. Sőt, most, hogy jobban belegondolok, egyértelműen a Pinterest. A karácsonyfa díszítése már évek óta nagy szenvedélyem, igaz, nagy változások nem voltak benne, évről-évre stabilan arany volt, tavaly került csak bele egy kis bézses felhang, masnik formájában.

Ez a fotó tavaly előtt készült, akkor még nagyon kevés bézs volt rajta, arany volt minden. Akkor még akkurátusan tettem fel az égőket is, egyenként húztam fel őket az ágakra – ezért telt egy napomba, még elkészültem a fával.

Ő a macskám, Áfonyás Zsüti. Élete első heteiben Áfonyás Zsüti Kisasszony volt, mert azt hittük, hogy kislány. Idővel kiderült, hogy tévedtünk, így a kisasszonyt le kellett cserélni úrra, tehát ő Áfonyás Zsüti Úr, aki halálosan szerelmes belém.

Az év úgy alakult, hogy a szürke lett a kedvenc színem, így az idei karácsony hangulatát Provence ihleti – már csak azért is, mert a bútoraimat is az ihlette. Nálam már december elsején áll a karácsonyfa, bár tavaly szerintem már novemberben is állt – amikor elkezdik az áruházak a karácsonydömpinget, akkor én már úgy vagyok vele, hogy ha kint, akkor bent is legyen karácsony. Műfám van, mert hiába kifejezetten az ünnepre termelnek fákat, nincs szívem kivágni egyet és hazavinni, majd csupaszon az utcára dobni, ha már nem kell. Ettől függetlenül tökéletesen megértem azokat, akik igazi fával ünnepelnek.

A régi, családi karácsonyokon énekeltünk és én zongoráztam – bár évekig tanultam énekelni is, jobb, ha csendben maradok, és csak az ujjaimat sürgetem a billentyűkön.

Szóval tavaly indult az egész csomagolási mizériám és szerintem én átestem a ló túloldalára. Ebből baj persze nem volt, mert mindenki odáig volt a csomagolási technikámtól – talán csak engem lepett meg a nagy összesítésben, hogy 16.000 forintot  költöttem csak csomagolóanyagokra. Ebben mondjuk volt minden, előre gyártott dobozok, tüll, aranypapír, tortaszalvéta, bársony, szaténszalag, termés, kétnaponta pánikszerű sprint a Kreatív Hobbyba, hogy legyen még olyan színű szalag, amilyen PONT kell, stb.

Minden ajándékozott egyedi csomagolási designt kapott tavaly – így tudtam ugyanis megvalósítani az összes kreatív elgondolásomat. Ez a fenti a Kedvesemet illette meg: minden ajándékát betettem egy már eleve szép és professzionális dobozba, de arra még rákerült egy egyszerű fehér háztartási csomagolópapír, arra egy egyszerű, újrahasznosított barna csík, arra egy arany díszcsík (fogalmam sincs, mi az anyag neve, de nagyon egyedi és szép), arra került egy kerek tortalap, majd egy bézs színű vastagabb szaténszalag, arra egy sötétbarna, vékonyabb szaténszalag átbújtatva egy dióhéjon.

Ezek voltak a dobozok – így is megállták volna a helyüket, de akkor mi lett volna az én rengeteg, Pinterestről gyűjtött ötletemmel?

Szóval a tavaly karácsonyi dekor részben ilyen volt – idén jönnek a szürke bázis színek, és az arra épülő inspirációk – egy másik posztban 🙂


Marcella