Egyik SKN olvasóm, Orsi kérte, hogy mutassak olyan esküvői ruhákat, amelyeknek van vállpántjuk, de legalábbis térjenek el a nagyon klasszikus, már-már mindenhol túlsúlyban lévő olyan felsőrész megoldásoktól, amelyek míderként/fűzőként feszülnek. Nem volt könnyű dolgom, ugyanis a legtöbb ruha valóban kétrészes: áll egy hosszú, habos-babos, néha tüllös, néha organza és egyéb anyagú szoknyából, és egy míderből. Én eleve ruha párti vagyok a hétköznapokban is, holott egy szoknya+felső sokszor sokkal kreatívabb megjelenést kölcsönöz, mint egy ruha, de ez attitűd, kérem szépen. 🙂

Szóval nehéz volt olyan ruhákat találni, amelyek igazán tetszenek: én azokat a ruhákat kedvelem, amikben a nő ragyog, és a ruha nem ragyogja túl a nőt. Ehhez persze kisugárzás, tartás és személyiség kell, amelyekkel vagy rendelkezik valaki, vagy nem…

Ezt csak azért írtam le, hogy ne számítsatok itt harsányan pazar darabokra. Mindegyik választásom pazar lesz, de olyan eskáenesen. 🙂

A mídert is lehet díszíteni, de elég kevés játékot ad, hiszen a forma mindig ugyanaz. Nekem olyan egyformák ezek a ruhák.

Ezzel szemben az itt összegyűjtött megoldások kiváló példák arra, hogy mennyire finoman, stílusosan, egyedien is lehet esküvői ruhát készíteni. (Hja, és ebben az összeállításban maradok  a klasszikusoknál, nincsenek őrületesen formabontó darabok.)

Érdemes kihasználni a hát nyújtotta egyenes, felső felületet is, hiszen akár ilyen szépen is rá tud simulni az anyag, mint az alábbi képeken. Egy esküvőn nem tudunk mindenkivel szemben állni, ülni, lenni, úgyhogy a ruha hátmegoldása épp olyan fontos lehet, mint az eleje. Én személy szerint nem értek egyet a cicikipakolós esküvői ruhákkal – nekem mind üzenetében, mind hangulatában hazavágja ezt a szent és emelkedett ünnepet, és az egyházba (templomba) való betérés mai napig érvényes elvárását, mely szerint fedetlen keblekkel/vállal nem lépünk be vallási helyekre. Nem vagyok vallásos és régimódi sem, de nekem nem fér össze az erotika és Isten jelenléte egy időben és egy helyen, ilyen formában (!).

Ahogy írtam, nekem az tetszik, ha az öltözék visszafogott (hétköznapokon is) és szükség van a kisugárzásra. Ezek a minimalista vonalvezetésű ruhák ilyenek. Ezekbe Te is nagyon kellesz! Nem viszi el a fókuszt rólad, a barátnőről, a kislányról, a leendő feleségről, a kolléganőről, a haverról, a riválisról (upsz!): fontos maradsz a nagy napon, az maradsz, akinek megismertek, s azt nézik majd, mi van a szemedben, milyen érzés pihen az arcodon, milyen szavakat formál a szád.

Sokan azért nem kedvelik a mídert, mert ha nem jó méretben, kidolgozottságában, nincs igazán személyre szabva, akkor az ember bizonytalanul érzi magát benne, attól tart, hogy igazgatni kell egész este, és idegesítő erre figyelni. A félvállas megoldás segít a tartásban, mindig mutatós, és lehet például ilyen:

Sokan nagyon szeretik a csipkét, mások (én is közéjük tartozom) nem kedvelik különösebben. Azok, akik kedvelik, romantikusnak, sejtelmesnek, izgalmasnak látják. A bal oldali megoldás klasszikusabb, a jobb oldali viszont látványában növeli a dekoltázst, hiszen nyitottságával a mellkasból több látszik.

Megoldás lehet az is – és véleményem szerint finomabb -, ha nem az egész ruha csipkés, csak egy része – általában a felső rész.

A mostani gyűjtésből ez a kettő a kedvencem: szoborszerű, egyszerű, mégis fennkölt, zárt, mégsem unalmas, finom, mégis játékos. Tudom, ez sokaknak semmilyen, ez nem királylányos, ez nem túl pazar. Nagyban személyiségfüggő, hogy ki milyen ruhaneműben érzi magát ilyennek, vagy olyannak.

Sokak csak azért nem kedvelik a míderes menyasszonyi ruhákat, mert nagyon meztelennek érzik magukat benne. Segíthet rajta egy kis csipkéből készült rátét, vagy boleró.

Szuperkarcsú hölgyek nyugodtan hangsúlyozhatják alakjukat, nem muszáj minden menyasszonynak abroncsos ruhakölteményben vonulni az oltár elé. Lágy esésű anyagok, zárt, szűzies szabásvonalak, egy kis ókori puha elegancia, oszlopszerű formavilág. (Én az ilyen hatalmas mű virágokat (középső kép) nem erőltetném… volt idő, mikor divat volt, de manapság kissé túlzásnak találom.)

Mesteri munka, letisztult, időtlen, Grace Kelly-s elegancia, már-már túlontúl művi tökéletesség. Ruha, amihez nem mindegy, milyen személyiséggel bújunk bele a nagy napon.

Ruhák, amelyeknek van két pántja – ha ehhez ragaszkodnánk. A bal oldali nyitott, olyanoknak, akik amúgy is szeretik a felsőrészt láttatni – a jobb oldali zártabb, amelyen a csipke, az anyagrátét a vállnál, a felsőrész anyagbősége mind-mind védelmet, biztonságot nyújt viselője számára.

Egy a lényeg: elfeledni a megfelelést. Ne akarjunk megfelelni megannyi, előttünk férjhez ment menyasszony stílusának, mert lehet, hogy mi másban érezzük jól magunkat. Ne akarjunk megfelelni a szülők elvárásának: az ő nagy napjuk már megvolt, ez most a Tiéd lesz! Ne akarjunk megfelelni az átlagnak, a divatnak, mert semmi értelme. Ne akarjunk megfelelni a barátnőknek: majd ha eljön az ő nagy napjuk, azt majd ők rendezhetik meg! A saját elképzeléseinket próbáljuk valóra váltani, és a ruhaválasztás előtt választ kapni arra: én (valójában) milyen nő vagyok?

♡
Marcella