Featured Posts

a
View Post
30 Júl

Így viseljék a bermuda nadrágot, Uraim!

Több SKF olvasó kérte, hogy járjam körbe kicsit a bermuda nadrág kérdéskörét, hiszen eléggé aktuális. A témakör kissé ellentmondásos, úgyhogy kifejezett célom rendet tenni úgy, hogy értelemszerűen az én szűrőmön keresztül láttatom az irányt.

Kezdjük azzal, hogy mit mond a “Biblia”.*

“…járhat mindenki más sortban, ha az aszfalt megolvad a hőségtől, a rövidnadrág akkor se lesz soha stílusos öltözék a nyaralóhelyeken, strandon és a hétvégi telken kívül.”

Minden olyan nadrág, ami nem hosszú, az a különböző sportokból és a lazulós-hétvégi-nyaralós szettekből került be a hétköznapi casual viseletbe. Mára lazultak már annyira a szabályok, hogy ugyan rövid nadrágot viselni munkahelyen továbbra sem illendő, a belvárosi nyári forgatag már elviseli azt, főleg, ha ízlésesen, stílusosan viselik. Következzen pár ötlet arra vonatkozóan, hogy egy jól megválasztott bermuda milyen sokféleképpen hordható, ha számunkra belefér a fent nevezett nyaralóhelyeken, strandon és hétvégi telken kívül is.

Minden valahol a klasszikus (jobb oldali) camel rövidnadrágoknál kezdődött és a tehetősek szafari kirándulásai adták az alapot. Ha inggel viseljük, viseljünk hozzá övet, úgy stílusosabb lesz a szett!

Színes bermudát előbb visel a férfi, mint színes hosszú nadrágot. Ha Te is úgy vagy vele, hogy egy sárga, piros hosszú nadrág tetszik neked, de soknak találod, kísérletezz előbb rövidben. Ha bejön, és szereted, a következő lépés lehet annak a hosszú változata.

Ha városi viseletként hordjuk a bermudát inggel, akkor mindig tűrjük be (bal oldal), de az az igazság, hogy még a tengerparton is jobban néz ki a lenvászon ing betűrve, mint ellenkezőleg, de tény, hogy ott akár a nem betűrt ing is vállalható (jobb oldali kép). A középen látható pólót értelemszerűen ne tűrjük be, még akkor sem, ha zakó kerül rá. Pimaszos viselet lesz, de ez így jó.

Az alap az, hogy az ing nyáron is hosszú ujjú legyen, csak legyen jól, és helyesen feltűrve (bal oldali kép), de tudom, hogy kényelmesebb a rövid ujjú ing, amit nem viselünk például öltönyhöz, a legnagyobb kánikulában sem. Mivel a rövid nadrág eleve az egyik leglazább viselet, én azt mondom, hogy ahhoz viselhetünk akár rövid ujjú inget is, de plíz, tűrjük be! A középső képen is jobban mutatna a szett, ha be lenne tűrve, úgy, mint a jobb oldalin.

tizenegy

Hűvösebb nyári estéken, vagy vízparton viselhetjük pulóverrel is, magában (jobb oldali kép), ing felett (középső kép), vagy akár pakolhatunk egymásra nagyjából hasonló rétegeket is (bal oldali kép).

Rövid nadrág zakóval?

Nos, hát igen… ez már a totális szabadság jegyében állt így össze… Van, aki tudja viselni, többen inkább nem. A vélemények nagyon megosztóak, de az biztos, hogy semmi esetre sem lehet munkahelyi viselet ez sem. Ha már mindenáron ilyen szettet szeretnénk viselni, akkor a zakó mindenképpen sportosabb darab legyen (anyagában, fazonjában egyaránt), és mielőtt kilépünk a lakás ajtaján, alaposan gondoljuk át, hogy kell-e az a zakó (esetleg nyakkendő, OMG!), vagy inkább ne erőltessük azt, ami a magazinok főszereplőin kívül valahogy csak igen keveseknek áll jól.

Egy szónak is száz a vége, a rövid nadrág még mindig inkább a sportokhoz és a szabadidős tevékenységekhez áll a legközelebb, mintsem a hétköznapi viselethez, de tény, hogy elég erős a térnyerése, és mára már szép kis helyet vívott ki magának abban.

egy

Minél több zseb van a nadrágon, minél inkább távolodik a finom anyagoktól, annál inkább lesz sportosabb, lazább, adott esetben slamposabb. A bal oldai szett szimplán vagány és trendi, míg David Beckham nadrágja már inkább nekiáll egymaga hip-hoppot táncolni.

Végezetül: mivel eléggé megengedő voltam ezt a ruhadarabot illetően, úgy érzem, fontos leszögeznem, hogy így nem viseljük ezeket a nadrágokat, annak ellenére, hogy van itt minden, amiről szó volt: színes nadrág a bátraknak, klasszikus camel nadrág a konzervatívoknak, ing betűrve, zakó felvéve, városi interiőr háttérnek… innen igazándiból csak az ízlés hiányzik. 😛


* A gentleman (Bernhard Roetzel)

***
Marcella